Szia Szabolcs, nagyon szépen köszönjük, hogy elfogadtad a meghívásunkat. A beszélgetés elején előbb arra lennék kíváncsi, hogy ki is vagy te? Mivel foglalkozol?
Nagyon szépen köszönöm a meghívást, én Bozsányi Szabolcs vagyok, jelenleg elsőéves posztdoktor (postdoc) kutató vagyok kint az Egyesült Államokban, Buffaloban a Roswell Park Comprehensive Cancer Centerben, ami a világ első rákkutató intézete volt, ami csak és kifejezetten célzottan a rákkutatással foglalkozik. Elég öreg és patinás intézmény. Kifejezetten szeretek itt dolgozni és kutatni, nagyon támogató a környezet, így tudtam folytatni azt, amit otthon elkezdtem. Otthon a bőrrák kutatásával foglalkoztam. Hosszú távú célom az, hogy bőrgyógyász legyek és szeretném a szakmát minél magasabb színvonalon, és minél jobban művelni. Ezért foglalkozok a kutatással is, mert a kutatás nagyon nagy részben járul hozzá az orvosláshoz. Igazából kéz a kézben jár a kettő.
Az innováció és a fejlesztés, az új dolgok felfedezése, új gyógyszerek, új technikák alkalmazása mind-mind segíti a jelen orvostudományát, és ezzel is hozzájáruljunk egy jobb jövőhöz. A célunk az, hogy vagy a betegek életét tegyük jobbá, hosszabbítsuk meg, életminőségét javítsuk, vagy esetleg a diagnosztikai módszereket könnyebbé, elérhetőbbé tegyük. Lényegében nekem is ezzel kapcsolatosan munkám. Odahaza melanoma képalkotással foglalkoztam, ebből írtam a PhD dolgozatomat, és itt, az Egyesült Államokban is leginkább ezzekkel foglalkozom, többek között az UV fény indukált bőrrák képződésének hatásaival. Ez az itteni kutatási témám, úgyhogy elég hasonló kérdéskört vittem tovább, mint amivel otthon foglalkoztam, és nagyon szerencsésnek érzem magam emiatt.
Azok kedvéért, akik nem tudják pontosan, hogy mit is jelent ez a posztdoktori lét, vagy posztdoktori kutatói lét az akadémiai pályában, gyorsan kifejteném. A Phd megvédése után az a kutató számít posztdoktornak, aki még témavezetés alatt dolgozik, de már nagyobb autonómiával, és ezáltal válik egyre inkább önállóvá ezen a hosszú kutatói életpályán. Úgyhogy még akadémiai fokozata nincsen, tehát nem számít tanársegédnek, adjunktusnak, docensnek, vagy főállású professzornak, de már halad egy úton az önállósodás felé. Ez a posztdoktori képzés.
Mi volt az, ami téged egyébként erre a pályára ösztönzött? Gimnáziumban, vagy még korábban, esetleg csak közvetlenül az egyetemválasztás előtt döntötted el, hogy te ezzel foglalkozol a továbbiakban?
Nálam két faktor volt igazából. Az egyik az, hogy nagyon szerettem tanulni, meg szeretem a tanulás folyamatát, az új ismeretek megszerzését. Nagyon szeretek nyelveket is elsajátítani, például emiatt tanultam angolul, németül, franciául. De ugyanúgy élvezek utánaolvasni, utánajárni dolgoknak. A tudás öröme tényleg nagy motivációm. Ezek mellett pedig nagyon szeretem a szépirodalmat is és az emberi természetet. Úgyhogy igen, a tanulás szeretete és az emberszeretet az a kettő, ami erre a pályára vitt. Mert azért mégiscsak ez egy olyan tudományterület, ahol a középpontban az ember áll.
Javíts ki, ha tévedek, de nem egy gyakori dolog, hogy valaki egy olyan helyre jut el kutatni, ahol te vagy. Alapvetően arra lennék kíváncsi, hogy hogyan kerültél végül oda, ahova? Mi volt az a lehetőség az életedben, amit megragadtál?
Nagyon hálás vagyok témavezetőmnek és magyarországi mentoromnak, Wikonkál Professzor úrnak és Kiss Norbertnek, akiknek köszönhetően ki tudtam jönni, és akik összekötöttek a mostani főnökeimmel. Emiatt nagyon hálás vagyok nekik, ez abszolút nekik köszönhető, illetve az én döntésemnek is, hogy a klinikumot kicsit később kezdem el, később kezdek el a napi betegellátásban dolgozni, és inkább most a tudományos pályára fókuszálok. Amúgy ez valamilyen szinten új dolog, mert régen az emberek előbb kezdtek el klinikumban dolgozni és utána kezdtek el kutatni, utána lettek egy területnek a szakértői. Most inkább arrafelé tart a világ, hogy az emberek előbb kezdenek el PhD-t csinálni, illetve előbb jeleskednek az akadémiai szférában, és utána kezdenek el a betegellátásban dolgozni. Itt az USA-ban ez egy inkább jellemző életpálya.
Hogyha egy kicsit hétköznapi nyelven kellene elmondani, hogy azok is kicsit jobban bele lássanak, akik nem ezzel foglalkoznak minden nap, hogyan írnád le, hogy konkrétan te mit is kutatsz kint, vagy milyen eredményeket értél el?
Persze, én fotóbiológiával foglalkozom, szóval a fény, és azon belül is leginkább az ultraibolya fény hatásait vizsgáljuk a bőrön akutan és krónikusan. Lényegében, hogy ez hogyan okoz bőrrákot, hogyan járul hozzá annak kialakulásához. Ezt mi hogyan tudjuk nyomon követni, vagy később hogyan tudjuk megelőzni. Én ezzel foglalkozom és eléggé a képalkotás részéről fogom meg a dolgot. Azt mondhatnám, hogy bőrgyógyászat és radiológia közötti átmenet minősül az én munkámnak, és itt a hétköznapokban leginkább a kísérletekkel vagyok elfoglalva, úgyhogy sokat kísérletezem, a laborban vagyok, a képeken dolgozom, ezeket aképeket elemzem ki, majd utána pedig az eredményeket interpretálom, szóval azokat leírom, és ezeket publikáljuk a tudományos folyóiratokban. De a két munka eléggé nagy átfedést mutat, a projektek is sokszor párhuzamosan mennek, szóval elég színesek a napjaim, elég széles portfólión mozgunk, mert az erintett tudományok minden ágával foglalkozunk. Összességében tehát elég színes, amit csinálunk, és hogyha ez már egy interjú, akkor üzenhetnék valamit az olvasóknak, Az én szakterületemnek az üzenete az volna, hogy mindenki vigyázzon a bőrére, használjon fényvédőt, és tényleg óvjuk magunkat, és előzzük meg a bőrrákot. A jövő orvostudománya is ugye afelé halad, hogy ne a meglévő problémát kezeljük, hanem előzzük meg a bajt. Ahogyan az én szakmámnak ez az üzenete, ugyanúgy igaz ez a többi szakmára is Aki például pulmonológus, ott például a dohányzás prevenció kap fokozottabb szerepet, meg ugye általában a szűrővizsgálatok. A lényeg, hogy ha baj van, akkor azt fedezzük fel minél hamarabb. Hiszen ez a jövő orvostudománya, hogy a páciens inkább egy partner lesz az orvos beteg kapcsolatban. Egyre több szerepet kap, egyre nagyobb lesz rajta is a teher, nekik is egyre jobban involválódniuk kell a kezelésben. Emellett az is látszik, hogy egyre több ehhez hasonló témával foglalkozó applikáció lesz, ebben egészen biztos vagyok. Az USA-ban tapasztaltam, hogy például nekem is a biztosító egy applikáción keresztül működik a telefonomon, és folyamatosan kapom az értesítéseket, hogy ha ennyit meg annyit mozgok és ilyenkor van, hogykapok 10 % kedvezményt. Vagy például, ami az Egyesült Államok rendszerében is új dolognak minősül, az az, hogy kaptam, egy hitelkártyát, amin hatszáz dollár áll rendelkezésrekülönböző egészségbiztosítóktól, és csak sportra meg wellnessre tudom felhasználni, tehát nem tudok vele elmenni, bevásárolni. Én például kondi bérletre költöm ezt a pénzt, így nekem, ha úgy vesszüka kondi ingyenesen van. Úgyhogy azt gondolom, hogy egyre inkább afelétart az orvostudomány, hogy megelőzzük a bajt, rendszeresen járjunk szűrővizsgálatokra, mármint a normális keretek között, és tényleg amit meg lehet, azt inkább megelőzzünk.
Ugyebár te most kint kutatsz az Egyesült Államokban, de itthon is foglalkoztál már ezzel a témával. Azért van az embernek egy sejtése, még ha nem is járt kint, hogy nagyon más világ. Gondolok itt elsősorban a technológiai körülményekre, a felszereltségre gyakorlatilag bármire. Neked mi ebből a szempontból a tapasztalatod, milyen kint a környezet az orvostudományi kutatásban?
Először akkor mesélnék az Egyesült Államokról, hogy mi volt az, ami itt fogadott, mi az ami nagyon más. Én azt mondanám, hogy az egész Egyesült Államok maga nagyon nagy, minden messze van egymástól, itt az emberek rá van kényszerülve, hogy autóval menjenek mindenhova. Elég nagy a kínálat mindenből, hiszen ha bemegy az ember a boltba, olyan fajta gabonapelyheket is látitt, amiket még soha. Az biztos, hogy szívesen járok be dolgozni, nagy lelkesedéssel csinálom a munkámat, és valamit mindig tanulok. Mindezt vagy a főnökömtől, vagy a kollégáktól. Más világ ez itt. Az Egyesült Államok eszméletlenül prominens, a világ egyik vezető országa orvostudományi kutatásokban, és nagyon magas szinten űzik itt a kutatási tevékenységet, nagyon színvonalas folyóiratokban közölnek, többek között mi is ezt tesszük az intézetnél. Nem is véletlen, hogy ezeket a publikációkat vagy kutatási eredményeket sokszor díjazzák akadémiai körökben különféle díjakkal.
Mi az a tapasztalat, amit úgy gondolod, hogy kintről haza tudsz hozni magaddal, vagy amit látsz, hogy a hazai orvostudomány kutatási körülményei,, valamint az ehhez kapcsolódó további területek igenis előre léphetnek általa?
BSZ: Én azt mondanám, hogy ha az ember teheti, akkor éljen valamennyi időt külföldön. Ha persze mindezt megteheti. Nyilván ez nem egy adott helyzet, én is szerencsés vagyok, hogy kijutottam, de tényleg, aki teheti, próbálja ki magát külföldön azért, mert nagyon sokat fog adni a gondolkodásához. Illetve a külföldön szerzett barátok azok, akik még a leghasznosabb pontjai ennek, szinte a családoddá válnak. Ha nem ismersz senkit, akkor nehéz programokat csinálni vagy valakivel eltölteni a hétvégét. Viszont emiatt sokkal jobban megbecsüljük az itthoni emberi kapcsolatokat szerintem. Az viszont biztos, hogy egy jóval sokszínűbb világot fogunk látni, szóval tágul a perspektívánk a világgal kapcsolatban. Nekem például itt a barátaim nagyrészt Indiából, Kínából és Japánból származnak, nem is az Egyesült Államokból. De ezen kívülaz angolszász kultúrát első kézből tapasztalni is egy nagyon tanulságos dolog. Ha egy ilyen nemzetközi környezetben él az ember, ennyire sokféle emberrel van körbevéve, akkor ő is rengeteget tanul. Szerintem ezért is jó külföldön élni, illetve a tudomány egy elég nemzetközi terület. Szóval azt mondanám, hogy talán ez a jó válasz a te kérdésedre. Az első állításom a barátokról,inkább ilyen személyes jellegű. Ez a nemzetközi vonal az, ami meghatározó, hiszen a tudomány egy nemzetközi dolog. Nincs csak magyar tudomány, vagy csak amerikai. Nyilván a tudomány nyelve angol, gondolok itt az impakt faktorral rendelkező folyóiratok többségére. Angolul közlünk kutatásokat, a konferenciák nyelve is többnyire angol, szóval eléggé be lehet csatornázódni ebbe a fősodorba.
Még zárásképpen egy olyan kérdésem lenne, hogy mi a te célod akár az életben, akár a saját tudományterületeden? Mi az, amikor azt mondod, hogy ezt szeretted volna elérni és kész vagy?
BSZ: Ha egy ilyen célt meg kellene jelölnöm, hogy elégedett legyek, és a végén azt mondhassam, hogy igen, ez egy jó pár év volt, akkor az alábbi célok elérésére szeretnék visszatekinteni: Tényleg eleget dolgoztam, minden áldott nap leültem, maximális odaadással csináltam a munkámat és úgy jövök el az USA-ból, hogy tényleg a legmagasabb szinten űztem azt, amit tudtam, és egyik napot se pazaroltam el. Van is egy jó idézet Darwintól, még, ha nem is pontosan idézem, de a lényege az, hogy egy órát sem ezt engedhetünk el igazából az életünkből, angolul : „A man who dares to waste one hour of time has not discovered the value of life.” Az nekem eléggé mérvadó hogy egy órát sem, tényleg nem vesztegethetünk el, hanem dolgoznunk kell és valamit csinálnunk, tevékenykednünk. Úgyhogy nekem az a célom, amit az Egyesült Államokban kitűztem magamnak, hogy alkotómunkával teljen ez az idő, és hogy ne vesztegessek el egy órát se,, tegyem oda magamat és alkossak.
Az interjút Maróth Márton készítette. A szöveg és képek felhasználása engedélyköteles!
