Mit gondolsz a mesterséges intelligenciáról mint Istent helyettesítő dologról? Hallottuk, hogy van már gyóntató AI, van már sintó szertartást végző „robotpap”. Veszélyeztetik ezek a jelenségek az egyházat? Átalakítják-e a hitvilágot?
Úgy gondolom, a mesterséges intelligenciában (MI) sok jó lehetőség rejlik, de észnél kell lenni. Az emberek nagyon meg szoktak ijedni tőle, mert sci-fi-szerűen állnak hozzá, hogy mi lesz, ha megtámad minket az MI, de ez ennél jóval összetettebb kérdés. Mert rajtunk múlik, hogy mire használjuk a mesterséges intelligenciát. Tudjuk jóra vagy rosszra is használni, de technikailag még nem tartunk ott, hogy túllépjünk a „gyenge” MI-n az „erős” MI irányába.
Igazából a mesterséges intelligenciának nincsenek annyira teológiai kérdései, mert a teológia tárgya maga Isten, és abba nem fér bele a mesterséges intelligencia. Viszont nagyon izgalmas valláspszichológiai kérdései lehetnek az MI jelenségének, amelyekben feltűnnek olyan antropológiai változások, amelyekre önkéntelenül is reflektálnunk kell.
Hogy ez hitbeli szempontból mit hozhat, és vajon átalakítja-e a hitvilágunkat? Isten szerepét nem tudja átvenni. Elképzelhetjük persze, hogy átveszi, de ez akkor a mi hitünkről szól, amit esetleg úgy képzelek el, mert a mesterséges intelligenciában kezdek el „hinni”. De Istennek mint a legfőbb létezőnek a szerepét soha nem fogja átvenni.
Az, hogy az ember miként kapcsolódik Istenhez vagy a mesterséges intelligenciához, alapvetően valláspszichológiai kérdés. Mi, emberek, antropomorfizáljuk és transzcendentelizáljuk a mesterséges intelligenciát, és ez persze hatással van az istenképünkre. Ez nem a valós Isten, hanem ezt magunknak csináljuk, és ezt nagyon meg kell tudni különböztetni.
Kell félni attól, hogy az emberek elkezdenek odafordulni a mesterséges intelligenciához, mint a transzcendenshez, amit segítségkérésre vagy pedig különböző módokon, akár mint Istenhez imádkozva használnak?
Igen, ez a jelenség már létezik. Az, ahogy az MI-hez fordulnak, rögtön megmutatja, hogy nem tudják, mit jelent a hit, az Istenbe vetett hit. Azt nézik a hit perspektívájában, hogy segítségre szorulnak, reményt akarnak, és amúgy mindegy, kitől kapják a segítséget. Lehet ez Isten, a mesterséges intelligencia, a pénz vagy a foci – utóbbi is komoly szociológiai kérdés 21. században, hogy mennyire vette át a vallás szerepét.
Annak, ahogy az emberek odafordulnak az MI-hez, az egyik alapvető kiindulási pontja, hogy az ember egyre inkább számítógépként értelmezi saját magát, mint egy mechanikus rendszer, ami technikailag működik. Ez a materialista gép-metafora. Visszamehetünk történelmi okokra akár 100-200 évre, de az látszik, hogy lassan eljutottunk odáig, hogy az ember olyan szerkezetként, gépként értelmezi magát, amiben egyszerűen nincsen más, csak adat, ezt állítja a dataizmus.
Ezért, mert az ember adathalmazként néz saját magára, és a legjobb, leggyorsabb, leghatékonyabb önkiértékelésre törekszik, amit meg a mesterséges intelligencia képes nyújtani, egyszerűen azonosulunk a „hitünkben” az MI-vel. Sokkal egyszerűbb pszichológiailag, mint ha azt mondanám, Istentől kérünk segítséget. Isten a megfoghatatlan számunkra ebből a szempontból, már türelmünk sincs várni a válaszára. Az MI viszont gyorsan választ tud adni az életünk nagy kérdéseire. De vajon ezek a válaszok valós válaszok-e?
Rendelkezhet-e tudattal a mesterséges intelligencia?
Ez trükkös kérdés. Alapvetően az emberek azt értik rajta, hogy az MI emberi öntudatra ébredhet-e. A válaszhoz meg kell tudnunk különböztetni a tudatot, az öntudatot, az emberi öntudatot és a gondolkodást. Ezek különböző fogalmak filozófiailag és pszichológiailag is. Ha azt mondjuk, hogy az MI döntést hoz, akkor ez nem az emberi döntési folyamatot jelenti. Nem dönt úgy, mint egy ember. Nem tudjuk ezt a fogalmat használni erre, nagyon óvatosan kell ezzel bánnunk. A tudat gondolkodik, de nem úgy, mint az MI, amely matematikai folyamatokat bonyolít le. Ez az emberi fogalomkészlet alapján nem gondolkodás.
Hogy öntudatra ébredhet-e? Itt különbséget teszek öntudat és emberi öntudat között. Amikor azt mondják, hogy emberi öntudatra ébred az MI, ez a technológia antropomorfizációja. Emberként saját vágyainkat, érzésvilágunkat, önképünket projektáljuk az MI-be. Sokszor a beteljesületlen vágyainkat is az MI-re vetítjük, és emiatt antropomorfizáljuk. A mesterséges intelligencia soha nem fog emberi öntudatra ébredni, mert ez ontológiailag képtelenség. Más kérdés, hogy egyszer képes lesz-e egyfajta „öntudatra” ébredni, tehát excentrikus pozíciót felvenni, kilépve saját magából, önmagára reflektálni. Ezt jelentené technikailag az „erős” MI.
Azt mondják a szakértők, hogy erre még bőven várnunk kell. Én valószínűnek tartom, hogy egyfajta öntudatra hasonlító önreflektív képességre szert tesz majd az MI. De ezen a ponton komoly filozófiai problémával találkozunk. Mi, emberek, nem fogjuk tudni megmondani, hogy az MI öntudattal rendelkezik, mivel az öntudatot mindig E/1-ben tudom értelmezni, azaz hogy nekem van öntudatom, de hogy másnak van-e? Azt nem tudhatom.
Az interjút nem csak vallásos emberek olvassák majd, ezért az ő leendő kérdésüket megelőlegezve: miért fontos, hogy a mesterséges intelligenciával az egyház is foglalkozzon?
Az egyház azért foglalkozik ezzel, mert az MI-nek köze van az emberhez. Az egyház Isten és ember között keresi a kapcsolódást és próbál közvetíteni a teremtett világgal karöltve. Ez így persze tág leírás. Mert mit is jelent az egyház? Leegyszerűsítve az egyház a világ része, így mindenhez köze van, és nem menekülhet el, ha jön egy ilyen új jelenség. Vagyis igen, a technikai kérdések is érintik az egyházat.
Egyházi szinten ugyanakkor meg kell különböztetni az MI-vel kapcsolatos területeket. Az egyik ilyen a pasztorális tevékenység, amikor közvetlenül emberekkel foglalkozunk. Itt kérdés, hogyan lép be ebbe a térbe az egyház, és hogyan próbál az embereknek segíteni, akár a helyes önkép – az antropológiai kép – változása kapcsán, hogy az ember nem egy adathalmaz, hanem Isten által akart, szeretett, Isten képmására teremtett érző és értő lény.
Ferenc pápa 2020-ban az Életvédő Pápai Akadémián keresztül fontosnak tartotta felhívni a figyelmet, hogy vajon ki vagy mi áll a középpontban, az ember vagy a gép? Kit és miért fejlesztünk vagy teszünk alkalmassá: az embert a technikának vagy a technikát az embernek? Ez tűnhet bagatell szójátéknak is, de mégis pápai szinten foglalkoztak az üggyel. Miért fontos ezt tisztázni?
Nagyon szép, ahogy Ferenc pápa az elmúlt években felpörgette ezt a témát. Tavaly nyáron egy teljes etikai kódexet adott ki a Vatikán a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, ami nagyon komoly és modern lépés. Az Európai Unió is elkezdett kidolgozni egy etikai kódexet 2017-ben, 2024 januárjában pedig az Európai Bizottság elindította az MI-vel kapcsolatos innovációs csomagját.
Ha nem határozzuk meg, ki vagy mi áll az MI felhasználásának fókuszában, akkor igazából csak csinálunk valamit, de irányzék nélkül. Ez veszélyes, mert könnyen káosz lehet a vége. Abból, amit Ferenc pápa 2020-ban mondott, egyértelmű, hogy van egy erős etikai irány, hogy mi a célunk a technikával. Ha ez a kérdés nem tiszta, akkor valóban nem tudjuk, hogy mit teszünk. A technika célja, hogy azt az emberek és a jó szolgálatába állítsuk.
Ha ez megfordul vagy megborul, és a technika szolgálatába az embert állítjuk, akkor saját magunkat is leírtuk. Sajnos megfigyelhető egy ilyen folyamat a 21. században, és nem azért, mert az MI ilyen gyorsan fejlődik. A modern embernek önmagával kapcsolatban van identitáskrízise, és emiatt az MI-t egy ontológiailag magasabb szinten létezőnek vetíti ki. Amíg nem vagyunk tisztában azzal, mivel jár az, hogy emberek vagyunk, addig nem tudjuk meghatározni a technika helyét, célját és funkcióját az életünkben. Erre nagyon komolyan kell reflektálni.
Sok paptól láttuk, hogy legenerált prédikációt, vagy más módon lelkipásztori munkája során használta a mesterséges intelligenciát. Lehet-e kegyelmi állapotban az AI? Szólhat hozzánk Isten a ChatGpt-n keresztül, tulajdoníthatunk-e transzcendens erőt a mesterséges intelligenciának?
Némi humorral és öniróniával megjegyezhetjük, hogy adott esetben még jobb is, ha valaki inkább csak azt olvassa fel prédikációként, mintsem elmondja a saját gondolatait. Találkoztam mindenféle esettel az egyházon belül, és amúgy fantasztikus prédikációkat tud írni a ChatGPT, szóval le a kalappal. Azt hiszem, nem lesz ebből tendencia, és az egyház gyakorlati hozzáállásában is lesznek belső irányelvnek, hogyan lehet ezeket jól használni.
Alapvető probléma – és maradok a prédikációnál, de lehet ez beadandó vagy bármi más –, hogy mi a prédikáció célja? Annak a közösségnek szól, aki ott van velem szemben. Nekik írom, az ő helyzetükből írom, nem egy tőlük teljesen független dologról. Ismerem a közösséget, és nekik akarom átadni Isten igéjét, az evangélium örömhírét. Ez legyen személyes, Istenről szóló. A liturgiában van egy közösségi aspektusa is a prédikációnak, vagyis a pap nem csak azt mondja, ami hirtelen az eszébe jut. Ha az előbbi feltételek nem állnak fent, akkor a prédikáció elveszti az értelmét. Tehát ha megíratjuk ChatGPT-vel, abból lehet egy cuki beszéd, de így nem jön létre kapcsolódás az adott közösséggel.
Egy korábbi interjúdban arról beszéltél, hogy az AI új fajnak tekinthető. Tudnál erről beszélni egy kicsit, mit is értesz ez alatt?
Ez nem új evolúciós faj – és itt be lehet hozni a transzhumanizmust, amit komoly veszélynek tartok, mert az valóban új „fajt” hoz létre vagy megemlíthetjük az ultrahumanizmus jelenségét. Erre inkább azt mondanám, hogy az MI egy olyan „lény”, ami belőlünk azt váltja ki, hogy másként foglalkozzunk vele, mint általában a többi létezővel körülöttünk. „Teremtettünk” valamit, ami sok hasonlóságot hordoz magában az ember-imitációján keresztül, sőt úgy tűnhet, hogy az MI az egyetlen olyan másik „lény” rajtunk kívül, ami meg tud érteni minket, a létezésünket, kommunikációnkat. A viszonyunk, a kapcsolódásunk az MI-hez nem maradhat semleges. Olyan kapcsolódásunk alakult ki az MI-hez, amiben önkéntelenül is felmerül a kérdés mit jelent számunkra ez az új „faj” és mit tudunk ezzel csinálni. De ennél sokkal mélyebben megkérdőjeleződik, kik vagyunk mellette mi, emberek?
Mit gondol az egyház a humanoid robotokról? Teremthet az ember „emberpótlót”?
Alapvetően folyamatosan teremtünk a saját képmásunkra. Születnek az újabb generációk, és az ember így viszi tovább saját magát és ezen keresztül az istenképiségét. Ehhez a kérdéshez az első, amit egyértelműen tisztázni kell, hogy mi az ember? Illetve mit mond az egyház az emberről, mint az Isten saját képmására teremtett, szabad akarattal rendelkező lényről, aki szellemileg képes a kinyilatkoztatás befogadására, mert Isten erre szellemileg képessé tette?
A humanoid robot nem lesz ember. Az technika marad, ami különböző matematikai függvények és összefüggések alapján gondolkodást vagy érzést tud imitálni. A humanoid robot imitáció, nem több. Az egyház is ekképpen gondolkodik róla.
Ez a kérdés sokkal inkább ránk vonatkozik: mi hogyan kezdünk el kötődni a humanoid robotokhoz? Milyen érzelmeket váltanak ki belőlünk? Ezeket az érzelmeket hogyan projektáljuk? Japánban például kaphatók MI-vel működő figuratív robotok, hogy a magányos embereknek társas kapcsolatuk legyen, és direkt nagy bociszemeket adnak ezeknek a cuki robotoknak, hogy az emberben könnyebben váltsanak ki érzelmeket. Ezt a játékot veszélyesnek látom. Persze, emberek vagyunk, önkéntelenül is kapcsolódunk dolgokhoz érzelmekkel. Például tárgyakhoz, amelyek emlékekhez kötnek minket, vagy a háziállatunkhoz. Ez még nem a világ vége, de tudnunk kell erre reflektálni, hogy ez nem több, nem ember, hanem imitáció.
Jezsuita szerzetesként mi jut eszedbe először a mesterséges intelligenciáról? Hogyan gondolkozol róla? Mivel okoz benned kihívást? Inkább jó vagy inkább rossz szájízzel gondolsz rá?
Nagyon sok lehetőséget látok az MI-ben. Emiatt én pozitívabb irányt szoktam képviselni. Látom az árnyékterületeit, de erről nem az MI tehet. Az az emberek felelőssége. De hogy olyan területeken lehet alkalmazni, ahol komolyan a segítségünkre lehet, ez nagy értéke az MI-nek. Hiszem, hogyha jól használjuk, akkor ebből jó is születik majd. Nem vagyok naiv, nem fogjuk tudni csak jóra használni – reális önképpel, ismerve az emberiséget, a történelmünket, még sok problémánk lesz az MI-vel, de saját magunk miatt. Nem szabad a felelősséget az MI-re tolni. Hiszek abban, hogy az emberiség szellemileg és érzelmileg, az IQ és az EQ területén is tud növekedni az MI hatására. Ez kihívás számunkra. Tükörbe nézettetjük magunkat általa. Ez sok kihívást rejt, de sok új lehetőséget is ad a fejlődésre.
Melyek azok a szcenáriók, amelyek szerint áldásos, másutt pedig feltétlenül rossz hatást gyakorolhat a mesterséges intelligencia az életünkben?
Látjuk, hogy az MI etikai kérdései még nyitottak. A megannyi dilemma mellett felmerülnek kulturális és földrajzi kérdések is. Létezik az amerikai MI, ami, ha lehet így mondani, teljesen szabadlábon van. Létezik a kínai MI, ami nagy rejtély. Mellettük – komoly keretek között – zajlanak az európai MI-fejlesztései. Ebből a szempontból hálásak lehetünk, hogy Európában élünk. A különböző fejlesztések irányt mutatnak, miként lehet az ember szolgálatába állítani a technikát: legyen ez például orvosi terület, mint az IBM által fejlesztett Watson, aki adatokat elemez, s ezzel próbálja segíteni a rákkezelésben az orvosokat. Watson soha nem lesz valódi orvos, mert az orvos és a páciens között kell a személyes kapcsolat. De azt, hogy az embernek olyan területeken segít, ahol pontos elemzésre, vizsgálatra van szükség, azt fantasztikusan lehet használni. Az oktatásban is nagyon el tudom képzelni az MI használatát. Persze nem úgy, hogy átveszi a tanár szerepét.
A másik oldalon, ha emberek ellen vetjük be az MI-t, az egyértelműen rossz, legyen szó akár az MI által irányított támadó fegyverekről, drónokról. Ezzel újabb bonyolult kérdéskörbe gabalyodhatunk: vajon hozhat-e az MI olyan „döntéseket”, amelyekkel emberéleteket olt ki. A vízválasztó a felhasználás célja, ami megkülönbözteti, hogy az MI-nek jó vagy rossz hatása lesz-e. De vehetjük az önvezető autók kérdését is. Néhány évvel ezelőtt a Teslának is volt már halálos balesete. Persze nem tökéletes világban élünk, emberi hibából is mindig lesznek balesetek. Ilyenkor mindenki pánikba esik, de tegyük hozzá, hogy sokkal kevesebb baleset lesz az önvezető autók miatt, mint máskülönben. Nem várhatjuk az MI-től, hogy ideális világot teremtsen, de ha okosan tudjuk használni, akkor nagy segítségünkre lehet, hogy jobbá tegyük a világunkat.
Az interjút Szepessy Marcell készítette. A szöveg és képek felhasználása engedélyköteles!
