A tegnapi napon tartotta első Kutatói Találkozóját a Futurum Innovációs Alapítvány!

Állófogadásunk során Kutatói Hálózatunk tagjainak lehetőségük volt megismerkedni egymással, tapasztalatokat cserélni és szakmai párbeszédet folytatni. Rendezvényünkön négy kutatóműhelyünk tagjai, így többek között orvosok, biológusok, jogászászok, mérnökök, informatikusok és társadalomtudósok osztották meg egymással gondolataikat egy kötetlen beszélgetős est keretében.

„A Futurum Alapítvány egy olyan platform, amelynek célja, hogy minél több lehetőséget csatornázzon be és közvetítsen kutatóinak, egyúttal pedig ezen kutatók munkáját és eredményeit közvetítse a széles nyilvánosság irányába.” – Fogalmazott köszöntő beszédében az Alapítvány alapítója, Dr. Kolláth Mihály Gábor

Ezen alapítványi törekvés jegyében fontos célunk, hogy a tegnapihoz hasonló találkozók keretében biztosítsunk találkozási lehetőséget a hazai és határon túli digitalizáció, innováció és technológia iránt érdeklődő kutatóknak és gyakorló szakembereknek.