A Futurum Innovációs Alapítvány célja, hogy a digitalizáció és technológia vívmányain keresztül járuljon hozzá az életszínvonal és társadalmi jólét növeléséhez, valamint a kutatáshoz és az innovációhoz. Feladatunk, hogy támogassuk a digitalizációt, és fejlesszük a digitális infrastruktúrát az oktatás, a tehetséggondozás, az egészségügy, a kultúra, a sport, valamint a tudományos élet területein.

​Az alapítvány célja, hogy oktatási és tudományos programok révén hozzájáruljon a digitális tudatosság növeléséhez, egyúttal pedig kutatások és kutatói ösztöndíjak segítségével támogassa a digitalizáció, robotizáció és technológiai fejlődés témakörével foglalkozó egyéni és csoportos kutatásokat.

​Tevékenységünk során támogatjuk a nemzetközi párbeszédet az új technológiákról, egyúttal pedig hozzájárulunk az interdiszciplináris kutatói közösségek létrejöveteléhez és fejlődéséhez.

​Az alapítvány kiemelt célja a tehetséggondozás, valamint a rászoruló vagy hátrányos helyzetű egyének és csoportok megsegítése a technológia vívmányainak bevonásával. Az alapítvány oktatási tevékenységének keretében nagy figyelmet fordít a digitalizáció esetleges negatív hatásainak bemutatására és ezen hatások enyhítésére.

​Az alapítvány célja, hogy a technológia vívmányait az emberiség szolgálatába állítsa, társadalmilag kiemelkedő jelentőségű ügyek felkarolásával járuljon hozzá egy jobb és élhetőbb világ megteremtéséhez.

Amennyiben tevékenységünk elnyerte tetszését, kérjük, támogassa munkánkat!

Az Alapítvány vezetése

A Futurum Innovációs Alapítványt öt főből álló kuratórium vezeti, melynek tagjai egy egy szakterület működésért felelnek. Az Alapítvány operatív működéséért igazgatók felelnek. A kuratórium tagjai munkájukért díjazásban nem részesülnek.

Az Alapítvány Tudományos Tanácsadó Testülete

A Futurum Innovációs Alapítvány munkáját szakmai tanácsadó testület segíti, melynek tagjai olyan neves tudósok és szakemberek, akik elhivatottak a technológia vívmányainak a társadalom javára történő felhasználásában, és tanácsaikkal és iránymutatásukkal segítik az alapítvány munkáját és fejlődését. A Tudományos Tanácsadó Testület tagjai munkájukért díjazásban nem részesülnek.

  • Dr. Menyhárd Attila, Deák Ferenc -díjas jogász, ügyvéd, egyetemi tanár
  • Dr. Koltay András, egyetemi tanár, jogász, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke
  • Dr. Parti Tamás, közjegyző, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke, az Országos Közjegyzői Kamara elnökhelyettese
  • Dr. Papp Magor, háziorvos, a Semmelweis Egyetem Egészségfejlesztési Központjának igazgatója

Az Alapítvány nyilvántartott adatai:

Adószám: 19369813-1-42

Nyilvántartási szám: 01-01-0013544

Székhely: 1174 Budapest, Kvasz András utca 26.

Nyilvántartó bíróság: Fővárosi Törvényszék

Ügyszám: 0100/Pk.60259/2023

Statisztikai számjel: 19369813-7220-569-01

Bankszámlaszám: 10700598 – 74323221 – 51100005