Kerekasztal-beszélgetés: A mesterséges intelligencia használata és hatása az egyetemi munkára
Milyen hatással van a mesterséges intelligencia az egyetemi életre? Mennyire segít, és hol jelent kihívást a mindennapi tanulásban? Mire használhatja egy hallgató az elérhető AI eszközöket, és melyek azok az esetek, ahol kifejezetten káros lehet a használatuk? Milyen hatással van az AI a jogász képzésre, és a jogi munkára és miként készülhetünk fel a mesterséges intelligencia okozta változásokra?
A Futurum Innovációs Alapítvány és az ELSA Hungary szervezésében megvalósuló kerekasztal-beszélgetésünk többek között ezekre a kérdésekre is keresi a válaszokat.
Meghívott vendégeink:
– dr. Badinszky Áron, jogász, AI szabályozási szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem „Mesterséges Intelligencia Zászlóshajó Projekt” koordinálásáért felelős rektori biztosa
– dr. Kolláth Mihály Gábor LL.M., jogász, közgazdász, mesterséges intelligencia szakértő az ELTE Állam-és Jogtudományi Karának oktatója
– Magyary Ágnes, okleveles pszichológus, az ELTE PPK Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék PhD hallgatója
Időpont: 2025. november 20. (csütörtök), 18:00-19:30
Helyszín: ELTE ÁJK, A épület, IV. terem